Műfaj: Egyéb
- Rajzolj egy virágot! - ajánlottam fel heccből Kírának, aki vállat vonva teljesítette a kérésemet.
- Nagyon szép! És most egy szívet!
Kíra lerajzolta a szép, szabályos szívet is, én pedig mosolyogva bólintottam.
- Most rajzold le a kutyádat!
Amint ez a kép is elkészült, én a szivaccsal letöröltem, és elvettem húgomtól a krétát.
- Akkor most én rajzolok neked valamit...
Egy hatalmas erdő vette körül, a virágokkal borított rétet. Mindenhol hatalmas lombú fák ékeskedtek, én pedig a rét közepén ültem. Nem értettem, hogyan kerültem oda, ezért nagyon megrémültem. Valahogy ki akartam jutni onnan. Felálltam hát, és elindultam az erdő egyik része felé. Szélcsend honolt a fák sűrűjében, és csupán a lombok között beszűrődő fény biztosított számomra látóteret. Féltem, elveszve éreztem magam, de mégis szépnek találtam a nyugalmat árasztó erdőt, amely csak állatok és növények lakhelyét biztosította. Egy feketerigó repült el hirtelen felettem, én pedig úgy döntöttem, hogy követem, hátha ki tud vinni egy városba, vagy egy faluba. És valóban elvezetett oda, ahol komor arcú emberek jártak fel és alá, a megtépázott utcákon. Sehol egy mosoly, egy nevetés, szinte szürkeséget árasztott magából a város, színnek nyoma sem volt. A lakosok is minthogyha egy temetésen lennének, fekete ruhákban sétáltak, egymásra nem is figyelve. Megborzongtam a látványtól. Mintha taszított volna magától a depresszív utca. Már-már fájdalmat kezdtem érezni. Nem bírtam tovább. Szélsebesen megfordultam az erdő nyugalmas csendjébe, és visszaszaladtam a legmélyére, még ha legbelül tudtam is, hogy nemsokára ebből is csak egy megtépázott utca lesz...
Kíra tágra nyílt szemekkel bámulta a rajzomat, amin immár csak a szürke és egyszerű házak szerepeltek. Ő is megborzongott a látványtól, hát fogta a szivacsot, és mint aki menekül, végighúzta a táblán. Ám a rajzom nem tűnt el. Ő még háromszor megismételte a mozdulatot, de el sem halványodott. Rémülten ledobta a szivacsot, és hangtalanul kirohant. Ránéztem a rajzomra, amin most nem a város, hanem a lerombolt erdő, éktelenkedett. Sóhajtottam, és én is elhagytam a szobát, hogy ne kelljen szembenéznem azzal, amit alkottunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése