Levél a pokolból

Műfaj: Leírás, fantasy

 Sötét, rideg kamra ez, lángokon táncoltatott élesen sikoltozó lelkekkel teletűzdelve, mik csak a segélykiáltást hallatják magukból. Olykor-olykor elalszik egy-egy fáklya, s az egykoron még testet viselő szellemek lenyugodnak a fényforrásokkal együtt. Felszabadult kacajoknak helye nincs. Csak a Sátán maga ül nyugodtan, halálos ítéleteket osztogatva az arra eltévedt embereknek. Megérdemlik tán, ezt a véget? Van, aki oly szörnyű tettet hajtott végre, hogy ezer nap tüzében kéne elégnie! Pusztulásnak kell reá várnia! Pusztuljon el, ha már a pokolra küldte őt is az Isten, akár a gyilkos, régi ismerősét!

 Véletlen vétek, csak az eleresztett szó, vagy elnyomásra késztetett gondolat. Ők megérdemlik, hogy a lángnyelvek játékszereivé váljanak egy pillanat alatt, vagy menjenek a pozitív fény felé? Halál! Dögöljenek meg, pusztuljanak csak ki mindnyájan, szóródjanak elporladt hamvaik a még forró talajra! 

 A Sátán végzi az ítéleteket. Ő büntet kíméletlenül. Segítője csak az, aki földi halandóként is őt emlegette, Istent elnyomva. Kínszenvedésekkel teli átkot szór a már megtépázott lelkekre, bűnhődjenek csak a vétkeikért! 

 Szívükbe vágnak, itt már a halál nem számít, csak a fájdalom. Elégetik végtagjaikat, hiszen úgyis visszanőnek. Véreres ütésnyomon díszítik arcukat, hol addig a kopár vétek honolt. Minden mást elfeledve kínozzák a Sátán szolgái áldozataikat, halált megvető bátorsággal. Hiszen már ők sem élnek... Ők a legnagyobb vétkesek, kiknek mégis kitüntetés jár? Ugyan... Kik Istent megtagadva imádkoznak a Sátánért, ők a nagyúr bosszúját élvezhetik, alant. Sosem ülhet örömteli mosoly arcukra, csak a kín maró könnyei. A fájdalom örök, s nem csak a bántások pillanatában. Immáron nincs menekvés. Ki egyszer imádságát a Sátánhoz küldi, arra örök sötétség és szenvedés vár!

 Áldásom rátok, földi halandók! Az Ördög Szolgája